Elektrický akumulátor
Elektromos járművek, kerékpárok, rollerek, mozgássérült kocsik, Segway, elektromos fűnyírók akkumulátorainak felmérése, kondícionálása, cseréje.
Itt az ideje, hogy az ősszel eltett bicikli akkumulátorát töltőre tegye!!!!
Az évek múlásával a kerékpárosok, így az elektromos kerékpár tulajdonosok is egyre nagyobb távok megtételére vállalkoznak. Az akku viszont az öregedése következtében egyre rövidebb hatótávot tud csak biztosítani. |
Számoljon azzal, hogy az évek múlásával ugyanúgy használva elektromos kerékpárját, akár 25-30%-al kisebb távot tud majd vele megtenni. Érdemes ezért rögtön olyan új akkut vásárolni, illetve olyan kapacitásúra felújíttatni régi akkumulátorát, amely legalább 20-30 %-kal meghaladja a jelenlegi igényeit, így évekkel tovább kitart majd. A nagyobb kapacitású és teljesítményű akkumulátor ugyanolyan felhasználás mellett, lényegesen kevésbé terhelődik, így élettartama meghosszabbodik. |